Élő emlékezet

Bessenyei Ferenc a 20. századi magyar színjátszás egyik legmeghatározóbb alakja. Anélkül, hogy valaha színészi képzésben részesült volna. Tehetsége mégis néhány év alatt a szakma csúcsára repítette, de a csillogás mögött komoly küzdelmek húzódtak.

Édesanyját 16 éves korában szöktette meg boltossegéd apja a jómódú marhakereskedő családból. Sárkányreptetéssel, ürgeöntéssel, madártojás-szedéssel telt gyermekkora, amiben a vitás kérdéseket gyakran verekedéssel döntötték el, és testi erejének köszönhetően legtöbbször neki lett igaza.

„Soha nem a magam reális életét éltem. Mindig elvonatkoztattam a valódi szituációktól, és minden igazságtalanságért egy király bántódott meg bennem. Minden hősies vagy tiszta dolog azonnal magával ragadott. A könyv akkoriban nem volt divat mifelénk, éppen ezért óriási élményt jelentett számomra. Mindig a könyv szelleme szerint próbáltam élni. Egyszer Tóth Tihamér Tiszta férfiúság című könyve került a kezembe, és attól kezdve teljesen szerzetesi életet éltem. Büszke voltam rá, hogy azt se tudom, merre van a tánciskola. Ebből kifolyólag azóta sem tudok táncolni. Majd később egy könyvet olvastam Paganini életéről. Csodálatos és titokzatos életregény volt. Olyanok voltak benne, hogy a temetőbe járt gyakorolni, és a sátánnal cimborált. Ma már tudom, hogy semmi sátán nem volt a dologban, csak módszeresen gyakorolt. De ettől a példától áthatva én évekig éjjel-nappal hegedültem. Szabó János bácsi, a mesterem is mindig azt mondta, hogy ebből az életből fiam nem lehet másképp kikerülni, csak ha valami rendkívülit csinálsz, hát gyakorolj!”

16 évesen veszítette el édesapját. Ezzel véget ért számára a gyerekkor, családfenntartóvá vált. Édesanyját és négy öccsét kellett eltartania. Mivel a szegedi társulat éppen szülővárosában, Hódmezővásárhelyen tartózkodott azon a nyáron, hozzájuk csatlakozott. 1939-ben, húsz évesen lépett először színpadra. A szegedi városi színházban kóristaként kezdte a pályát. Az utcai lámpák fénye alatt tanult, és mivel fizetése jó részét hazaadta, jobb híján gyakran éhezett. Mikor a társaság feloszlott, Miskolcra ment, ahol már jelentősebb szerepeket kapott.

1944-ben egy napon kapta meg a Nemzeti Színház szerződésajánlatát és a SAS-behívóját. Végül az előbbi megmentette a besorozástól, Pestre került. A színház lakást is biztosított részére, ahová friss házasként költözött be. Sokáig nem örülhettek a szerencséjüknek szintén színész feleségével. Bár túlélték Budapest ostromát és még a malenkij robotra utcáról összefogdosott emberek közül is kicsempészte egy magyarul beszélő orosz tiszt, a Nemzetiből az új vezetés kirúgta, mint a régi garnitúra protezsáltját. Városról városra jártak, egyszobás albérletekben éltek feleségével és kis ikerlányaikkal.

1950-ben hívták vissza a Nemzetibe, ahol évi 640 előadást játszott, emellett pedig számtalan film és rádiós irodalmi műsor szereplője volt. A Rákosi-rendszer sztahanovi elvárásai a színházat sem kímélték: egy felmérés szerint Bessenyei, mint vezető színész napi 11,7 órát volt foglalkoztatva a színházban, vagyis ebbe nem számolták bele a szereptanulást, rádió- és filmfelvételeket. A túlhajszolt mindennapok és egy új szerelem véget vetettek házasságának, de a házasság intézményétől nem vették el a kedvét, később még háromszor nősült. A sztálinista időkben kollégái örök renitensnek tartották, akit gyakrabban kellene megrendszabályozni, de igazgatója, Major Tamás mindig a védelmére kelt. Ebből az időből származik mindkét Kossuth-díja is.

1956-ban a Bem téren elszavalta a Szózatot, és őt választották a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának elnökévé. A szabadságharc leverése után ezért szilenciummal sújtották. A következő évtizedekben felváltva volt a Madách Színház és a Nemzeti művésze. Kiváló szavalói képességeit országos előadókörútjain hallgathatta meg a közönség közel három évtizeden át 1973-2000-ig. 55 filmben szerepelt, a többi közt az Egy magyar nábobban és az Egri csillagokban. A magyar- és világirodalom szinte minden nagy alakját eljátszotta színpadon, meghatározó alakja a 20. századi magyar színháznak. Élete végén visszavonultan élt lajosmizsei tanyáján, és legszívesebben lovaglással töltötte az idejét. 2004-ben, 85 évesen hunyt el.