Történelmi emlékhelyek - Nemzeti Örökség Intézete

http://nori.gov.hu/content/media/www/mediastore/0/489/968/600x600/convert.jpg
Balassagyarmat
Balassagyarmat, Vármegyeháza
Balassagyarmat 1950-ig Nógrád vármegye székhelye volt, így az épület a város egykori közigazgatási szerepének mementója. Itt zajlott 1919. január 27-én az a közalkalmazotti gyűlés, amely a csehszlovák igazgatás kiépítésével szembeni ellenállás szimbolikus eseménye volt. A megszálló csapatok január 29-i kiveréséért a város a Civitas Fortissima címet kapta.

A volt vármegyeháza egyrészt Balassagyarmat egykori közigazgatási szerepére, másrészt a megszálló csehszlovák csapatokkal szemben 1919-ben tanúsított ellenállásra, később az országgyűlés által a városnak adományozott Civitas Fortissima címbe sűrített civil és katonai vitézségre emlékeztet.

Balassagyarmat, az egykori mezőváros 1790-től Nógrád (majd 1923-tól Nógrád-Hont) vármegye kulturális és közigazgatási központja, híres vásárhelye, kereskedelmi csomópontja volt. Ezt a szerepét az 1950-es megyerendezés során vesztette el, amikor a korábbi Hont vármegyéhez tartozó részt Pest megyéhez csatolták, míg Nógrád megye székhelye Salgótarján lett. Az első, „régi” megyeházát, amely ma polgármesteri hivatalként működik, 1790-ben építették. A ma vármegyeházaként ismert, korában modernnek számító épület felavatására a megnövekedett adminisztrációs terhek miatt már 1835-ben sor került, rövid ideig itt dolgozott Madách Imre és Mikszáth Kálmán is. A vármegye korábbi közigazgatási szerepét reprezentálja az épületegyüttes részeként a 19. század negyvenes éveiben épült késő klasszicista stílusú, panoptikumszerű börtön is.

Nógrád vármegye és Balassagyarmat számára különösen tragikusnak bizonyult a vesztes világháború utáni területi átrendeződés, az 1918 őszét követő három rendszerváltás, a vörös-, majd a fehérterror. A történelmi Nógrádot az antanthatalmak már az 1918. decemberi első, „karácsonyi” Vix-jegyzékben kijelölt demarkációs vonallal kettévágták, a korábban a vármegye középpontjában elhelyezkedő Balassagyarmat így határvárossá vált.

Károlyi Mihály kormánya 1918. december 28-án megkezdte a demarkációs vonalon túli területek kiürítését, és csak 1919 januárjában jutott arra az álláspontra, hogy a kisantant támadásával szemben a pacifizmus elhibázott politikának bizonyult. A népköztársaság hadseregének még a demarkációs vonalak által körbezárt területet sem sikerült megvédenie, az antant pedig nem tudta garantálni, hogy a jugoszláv, román és csehszlovák csapatok és a nyomukban kialakított adminisztráció ne hasítson ki újabb részeket az ország területéből. A csehszlovák katonák 1919. január közepére már több ponton átlépték az Ipolyt, elfoglalva a folyó jobb partján lévő, stratégiai fontosságú vasútvonalat, valamint megszállták Balassagyarmat egy részét. A város vezetésének élén álló Rákóczi István kormánybiztos elvetette a fegyveres ellenállás lehetőségét, míg mások, mint Pongrácz György megyei főjegyző, a megszállókkal szembeni fegyveres önvédelem mellett emeltek szót. A csehszlovákokkal szembeni szervezkedés az egzisztenciálisan is fenyegetett vasutasok körében indult meg. A szervezkedők másik csoportja elsősorban a köztisztviselők köréből került ki. 1919. január 27-én a vármegyeházán tartott köztisztviselői gyűlésen, amelyen Balassagyarmat szinte minden társadalmi rétege képviseltette magát, megfogalmazódott a csehszlovák adminisztrációval szembeni ellenállás igénye. Ezt az osztályszempontokon és politikai preferenciákon átívelő pillanatnyi egységet Pongrácz György vármegyei főjegyző és Schuch István szociáldemokrata vasutas szimbolikus értékű kézfogása pecsételte meg.

A közigazgatási ellenállást hamarosan fegyveres szervezkedés is követte, és már január 29-én támadást intéztek Bajatz Rudolf és Vizy Zsigmond vasutasokkal kiegészült magyar katonái a város megszállt részein tartózkodó csehszlovák erők ellen. Ugyan a vasútállomást kisebb harcok után visszafoglalták, ám a laktanya ellen intézett támadás nem járt sikerrel. A harcoló csapatok a városi polgárokból, diákokból verbuválódott egységekkel és az iglódi géppuskásokkal egészültek ki. Az újabb támadás után a laktanyát megszálló csehszlovák egységek megadták magukat. A polgári és katonai áldozatok emlékét máig ápolják a városlakók. A hősi halottak neveit a városháza oldalán a húszas években készített emléktábla őrzi, amelyet a negyvenes évek végén megfordítottak és új szöveggel láttak el, amely az „imperialista betolakodók ellen vívott” harcként kívánta láttatni a„csehkiverést”. A tábla eredeti állapotát csak a rendszerváltás után állították vissza.

A Balassagyarmaton történtek azt példázzák, hogy a fiatal népköztársaság zűrzavaros politikai légkörében helyi viszonyok között kivételesen lehetőség nyílt – ha csak rövid időre is – az ellenérdekelt pártok és társadalmi rétegek közötti politikai összefogásra, ennek köszönhetően pedig érdemi cselekvésre, adminisztratív és katonai ellenállásra is. A helyi emlékezetbe „csehkiverésként” bevésődött eseménysor a két világháború közötti időszakban a résztvevő vasutasok szociáldemokrata meggyőződése miatt nem tehetett szert országos jelentőségre, a szocialista-kommunista ideológia és történelemfelfogás pedig éppen hazafias, lokálpatrióta jellegétől fosztotta meg az egykori eseményeket. Az utókor méltán adományozta a „Legbátrabb Város” címet Balassagyarmatnak, amit 2005-ben törvényben is megerősített az országgyűlés.

 

Cím: 2660 Balassagyarmat, Civitas Fortissima tér 6.

Telefonszám: 35/500-640

Kapcsolódó képek