Nemzeti Sírhely


Markusovszky Lajos

Rövid leírás

Markusovszky Lajos

Markusovszky Lajos orvos, egészségügyi szervező, a korszerű magyar egészségügyi oktatás egyik megszervezője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az Orvosi Hetilap megalapítója volt. 1815. április 25-én evangélikus nemesi családba született Csorbán, Liptó vármegyében, a mai Szlovákia területén található.

Már gyermekként megtanulta a magyar mellett a német és a szlovák nyelvet is. Kezdetben Pozsonyban jogi tanulmányokat folytatott, majd beiratkozott a Budapesti Egyetem orvosi karára (ami a mai Semmelweis Egyetem Orvosi karának elődje, ami csak az 1950-es években vált önálló Budapesti Orvostudományi Egyetemmé). A diákévek alatt magántanári, később nevelői állást vállalt a Festetics családnál, hogy finanszírozni tudja a mindennapjait. Diplomáját 1844-ben szerezte meg, disszertációjának címe Az orvos, mint nevelő volt, mely egyben az egészségnevelés programja is volt

Balassa János, aki műtőorvos, később másodorvos, majd helyettes főorvos volt a bécsi közkórházban, felismerte Markusovszky tehetségét és ösztöndíjat eszközölt ki számára. Így 1844-től Bécsben folytatta tanulmányait, ahol Wattmann professzor mellett műtőnövendékként dolgozott. Itt ismerte meg Semmelweis Ignácot, kivel életre szóló barátságot kötött. 1847-ben visszatért Pestre és Balassa asszisztense lett a sebészeti klinikán, majd a honvédorvosi tanfolyamon a „sebészi kötszer- és műszertan” előadója lett. 1849-ben az Ácsnál fejsérülést szenvedett Görgei mellé rendelték. Ettől kezdve nem is tágított a fiatal tábornok mellől, akit még klagenfurti száműzetésébe is elkísért. Pestre visszatérve a Bach-rendszerben állásvesztéssel sújtották politikai megbízhatatlanság okán, így végleg kiszorult az egyetemről, a szabadságharc után nem térhetett vissza az egészségügybe. Magántanári képesítési kérelmét protestáns volta miatt az orvosi kar visszautasította.

Egy ideig a börtönből szabadult Balassa magánasszisztenseként lelt megélhetést, majd lassan megtalálta új szerepkörét az orvosi szakma fáradhatatlan szervezőjeként. 1857-ben megalapította az Orvosi Hetilapot, mely az 1848-ban megszűnt Orvosi Tár után a második magyar nyelvű orvosi szaklap volt, és 32 évig állt az élén. Itt jelent meg 1858-ban Semmelweis híres cikksorozata a gyermekágyi lázról. 1863-ban megalapította a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatot is. Az 1867-es kiegyezés lehetőséget adott a korábban kimunkált egészségügyi reformtervek megvalósítására. Markusovszky ebben vállalt szerepet, mikor az Eötvös József vezette vallás- és közoktatásügyi minisztériumban az orvosképzés ügyeinek, majd később az egyetemi ügyek előadója lett. A reformmunkálatokban Balassa halála után ő vette át a főszerepet. Neve összeforrt az Országos Közegészségügyi Tanács megalapításával, az 1876. évi XIV. törvénycikk, azaz a közegészségügyi törvény előkészítésével, az iskolaegészségüggyel, az Országos Közegészségügyi Egyesülettel és az Egészség című lap alapításával. Ez utóbbiak már Eötvös halála után, Trefort Ágoston minisztersége idején történtek, akivel Markusovszky szintén kitűnő munkakapcsolatot ápolt, így elképzelései minidig támogatásra találtak. Meghatározó szerepe volt a budapesti orvoskar nagyarányú fejlesztésében, a belső klinikai telep világszínvonalú kiépítésében. Európában az elsők között alkalmazták a dietil-éteres altatást, a szer kábító hatásait Markusovszky először saját magán próbálta ki. Az egyetem hálája jeléül, 1892-es nyugállományba vonulása után tiszteletbeli egyetemi tanárrá választotta az egyetemi karriertől korábban méltatlanul megfosztott Markusovszkyt.

Markusovszky javasolta a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem felállítását, és jelentős szerepe volt mind a pesti, mind a kolozsvári egyetem oktatási színvonalának európai szintre emelésében. 1863-ban az MTA levelező, 1890-ben tiszteleti tagjává választotta.

A halál 78 éves korában Abbáziában érte, ahová gyógykezelésre utazott. Hamvai választott hazájában, Vasegerszegen pihennek feleségével, az itt birtokos Kiss Zsófiával együtt, akinek révén vált Markusovszky tiszteletbeli „Vas megyeivé”. Temetésén jelen volt Görgei tábornok is. Szombathelyen kórház, a budapesti Semmelweis Egyetemen és a Debreceni Egyetemen is kollégium viseli nevét.