Rövid leírás
Lékán született eredetileg Klemm Imre néven, nyelvész, finnugrista bencés szerezetes. Középsikolai tanulmányait a bencések kőszegi és soproni gimnáziumaiban végezte. 1902-es érettségizésével egy évben belépett a bencés rendbe, 1907-es pappá szenteléséig a Pannonhalmi Főapátsági Főiskolán, majd a Budapesti Tudományegyetemen tanult tovább. Ez utóbbi tanintézetben szerezte meg 1908-ban magyar–latin–német szakos tanári oklevelét, 1909-ben pedig finnugor összehasonlító nyelvészetből védte meg bölcsészdoktorátusát.
1908 és 1910 között Pannonhalmán a bencés gimnázium magyar- és finnugrisztikatanára, 1910-től a bencés tanárképző főiskola tanára.
1909–1910-ben több ízben külföldi – brüsszeli, laibachi (ma Ljubljana), római és stockholmi – egyetemeken folytatott nyelvészeti tanulmányokat. 1911-ben és 1913-ban Finnországban, Szentpéterváron, Párizsban és Londonban hallgatott nyelvészeti stúdiumokat.
Az első világháború során foglyul ejtett mordvin katonákat gyűjtött össze Pannonhalmán, akiktől eredeti népi szövegeket jegyzett le, illetve vett hanglemezre a Bécsi Egyetem számára.
1923-ban magántanári képesítést szerzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Magyarország különböző egyetemein oktatott a magyar és az összehasonlító finnugor nyelvészet egyetemi tanáraként. 1932-ben vált meg a pannonhalmi és a budapesti katedrájától, mikor a pécsi kinevezését véglegesítették mint a magyar és finnugor összehasonlító nyelvtudomány nyilvános rendes tanára.
Az Erzsébet Egyetemen dékán is volt az 1937/38-as tanévben. 1940-től Szegedre költözött az egyetem bölcsészkarával. 1950-ben ott szervezte meg a magyar nyelvészeti tanszéket, amelyet 1955-ös nyugdíjazásáig vezetett, mellette az 1944/45-ös tanévben prodékáni feladatkört is vállalt.
A finnugor nyelvek összehasonlító mondattani kutatása területén kifejtett munkássága rendkívül jelentős, a magyar nyelv mondat- és szószerkezeti sajátosságainak történeti alakulását felvázoló monográfiája napjainkig hiánypótló munka. Fő kiutatási területe a mordvin, osztják és vogul nyelvek voltak. Legnagyobb vállalkozása az összehasonlító finnugor mondattani szintézis volt, mely halála miatt befejezetlenül maradt.
Tanulmányozta a finnugor nyelvek hang- és alaktantörténetét is, szintaktikai vizsgálatain belül különösen nagy figyelmet szentelt a finnugor nyelvek tárgyas ragozási rendszerének, a létige mondatalakító szerepének és a tagadásnak. Illetve a finnugor mondattani kutatásai a magyar nyelv behatóbb mondatelméleti vizsgálatához is elvezették, munkája során közép- és újkori nyelvemlékek és egyéb források alapján három kötetben vázolta fel a magyar szintaxis változásának történetét. Jelentősek a névtan és a szótan területén végzett munkái, emellett általános nyelvészettel és nyelvfilozófiával szintén foglalkozott, eklektikus értelmezésében a nyelv pszichológiai-logikai-történeti produktum.
Több hazai és külföldi tudományos társaság munkájában részt vett: választmányi tagja volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, 1925-től a helsinki Finnugor Társaság (Suomalais-ugrilainen Seura) tagja, 1927-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1938-tól az akkor alakult Észt Tudományos Akadémia levelező tagja volt.