Rövid leírás
Csorba György vasúti címfestőnek a kilenc közül nyolcadik gyermekeként született. A Pius nyolcosztályos gimnáziumban tanult, 1935-ben érettségizett, 1939-ben az Erzsébet Tudományegyetemen államtudományi diplomát és doktorátust szerzett. 1939–1941 között mindezek ellenére diplomával is munkanélküli volt. Műfordítói tehetségét már 1940-ben az ófrancia eredetiből tolmácsolt Hélinant de Froidmont: A halál versei című kötetével bizonyította, amikor a magyarban szokatlan versformát és stílust honosított meg. Költészete a halál jegyében és a halál ellenében született. 1941–1943 között közigazgatási tisztviselőként dolgozott. 1941-től, a Sorsunk indulásától kezdve minden pécsi irodalmi folyóirat szerkesztésében részt vett, 1943–1952 között a Pécsi Városi Könyvtár vezetője volt. 1952–1956 között a Baranya Megyei Könyvtár csoportvezetője, majd 1956–1976 között igazgatóhelyettese volt.
Életműve hatalmas napló, gyakran minden áttétel nélkül elmondott események sorozata, számadás barátokról, társakról, valamint a magányról, a szerelemről és a természetről. 1944 novemberében megnősült, felesége Velényi Margit volt. Három leánygyermeke született: Eszter, Noémi és Zsófia. Nyelvtani és verstani újításaiban időnként nemzedéktársára, Weöres Sándorra is hatott. „Csorba Győző művészetével, írói műhelyével, emberi tartásával több mint fél évszázada fémjelzi a pécsi irodalmat és kultúrát. Baumgarten-díjas (1947), kétszeres József Attila-díjas (1957, 1972), Kossuth-díjas (1985), Pécs város díszpolgára (1986). Hetvenötödik születésnapja alkalmából, mivelhogy betegeskedett, a köztársasági elnök személyesen hozta el Pécsre, s adta át neki az újabb kitüntetést, a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje Középkeresztjét” — írja róla 1993-ban barátja, költőtársa, bibliográfusa, az azóta szintén Kossuth-díjjal kitüntetett Bertók László.
Szerkesztő- és írótársa, monográfusa, Tüskés Tibor így ír róla: „Idegenkedik mindentől, ami lazaság, érzelgősség, hígság, de éppígy elfordul a puszta intellektus hűvös, éles vonalú, hideg fényű ragyogásától. Mély és hiteles érzelmi alap és az értelem fel-feltörő kontrollja: ez a kettősség adja költészetének sajátos ízét, egyéni karakterét, nyugtalanító feszültségét.”
Régi pécsi barátság fűzte pályatársához, Weöres Sándorhoz, aki ezt írja 1978-ban: „Csorba Győzőben láttam a feltétlenül valódi költőt, a hazugságmentes abszolút lírikust… Pécsi családi körében, társas magányában az örökkévalóságnak dolgozik”.
1995-ben felvették a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé. A Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Jelenkornak haláláig főmunkatársa volt. Szülővárosát fél évnél hosszabb időre egyhuzamban soha nem hagyta el. Szerepe van Janus Pannonius jelentőségének elismertetésében. A középkori és modern európai lírát egyaránt fordító költő – többek között – Goethe és Brecht kiemelkedő tolmácsolója.
A Pintér László szerkesztette honlapon olvashatjuk saját ars poéticáját: »Szűnjék meg a „líra” szó ábrándot, lágyságot, pódiumot asszociálni. Álljon a költészet az ember útjába, keveredjen ételébe, italába, üljön mellé örömében, bánatában, munkájában, pihenésében. Ne lehessen tőle szabadulni, ne lehessen kikerülni, mellőzni, félretenni. Aggasztóan csonkul az ember: nem a vers lesz a fő vesztes, ha ez is kiesik életéből« (Összegyűjtött versek című kötetben a Magamról, verseimről című utószó, 1977 május).
(A kép forrása: Szép Versek antológia (1977), a kép köteten belüli sorszáma: 13, szerző: Csigó László fotóművész)