Rövid leírás
A szolnoki születésű jogi író tanult szülők gyermeke, apja református lelkész, anjya polgári iskolai tanár. Középiskolai tanulmányait a Szolnoki Állami Főgimnáziumban végezte. Jogi tanulmányait 1907 és 1922 között a kolozsvári egyetemen kezdte. Már első éves joghallgató korában nagy feltűnést keltett egy közjogi pályamunkájával, melyet az egyetem megkétszerezett díjjal koszorúzott. Később a strasbourgi, a heidelbergi és a berlini egyetemen folytatta, utóbbit állami ösztöndíjjal. 1911-ben Kolozsvárott avatták államtudományi doktorrá. Állami ösztöndíjjal Berlinben töltött egy évet. 1912-től a kecskeméti református jogakadémia tanára, ahol a közigazgatási jog, statisztika és művelődéstörténet helyettes tanára, 1913-tól nyilvános rendkívüli tanára, 1919-től nyilvános rendes tanára lett. 1913-ban jogtudományi doktorátust is szerzett. 1918 decemberében a budapesti egyetemen magyar közjogból habilitált. 1919-ben a budapesti egyetemen magántanárrá képesítették. 1923-tól Tartuba (Észtország) hívták vendégprofesszornak, ahol 1931-ig a közigazgatási jog egyetemi tanáraként működött. Közben megszervezte itthon a Magyar Tudományos Intézetet, melynek igazgatója volt. Munkássága elismeréseként megkapta az Észt Tudós Társaság örökös tagja címet, a tartui egyetem tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki. 1931-től 1940-ig a Szegedre költöztetett Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Politika Tanszékének vezetőjeként dolgozott. A 1938–1939-es tanévben a Jog- és Államtudományi Kar dékánja, 1940-ben prodékánja volt. A Szegeden töltött évek alatt aktív tagja lett az Alföldkutató Bizottságnak és a Dugonics Társaságnak. 1939–40-ben ellátta az Acta Litterarum ac Scientiarum Regiae Universitatis Hungaricae Francisco-Josephinae című lap szerkesztőbizottságának főtitkári feladatait is. 1940–45-ben a Kolozsvárra áttelepített egyetemen tanított, 1945–1946-ban ismét a szegedi, illetve 1946-tól 1951-es nyugdíjazásáig a pécsi egyetem jogi karának tanára, utóbbi helyen 1947 és 1949 között dékán is. Elsősorban közjogi kérdésekkel, ezen belül a magyar történeti alkotmány jogi kérdéseivel foglalkozott. De jelentős kutatói munkát fejtett ki az észt-finn-magyar történelmi, kulturális és jogi-jogrendszerbeli kapcsolatok kutatásában, sőt foglalkozott Liszt Ferenc magyarságának kérdésével, lengyel irodalommal, idősebb korában pedig Baranya megye helytörténetével is. Említést érdemel a magyar–orosz jogászkapcsolatok kutatásának területén kifejtett munkássága is. Fő művei: A magyar trónöröklési jog (Bp., 1917); Die Verfassungsentwicklung Estlands 1918–1928 (Jahrbuch des öffentlichen Rechts, XVI. Tübingen, 1928); Werbőczy és a magyar alkotmányjog. A Tripartitum bibliográfiájával (Kolozsvár, 1942); Magyarország alkotmánya (Bp., 1943); A Magyar Köztársaság alkotmánya (Pécs, 1947). Több észt kitüntetéssel ismerték el munkáját: Észt Vöröskereszt I. oszt. második fokozat (1932), a csillaggal (1936), Észt Fehércsillag-rend II. oszt. a csillaggal (1938). Számos nemzetközi és hazai jogi, irodalmi és külügyi társaságnak volt a tagja, amelyekben vezetői feladatokat is ellátott. Ellátta a Magyar–Finn Társaság elnöki és a Magyar–Észt Társaság társelnöki feladatait. Választmányi tagjává választotta a Magyar Jogászegylet, a Magyar Társadalomtudományi Társaság, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság és a Magyar Mickiewicz Társaság. Az MTA Jogtudományi Bizottságának 1943-tól a meghívott tagja volt. Ma Pécsett utca viseli nevét.