Rövid leírás
Iskoláit a pesti piaristák gimnáziumában végezte, és már kora ifjú éveiben nagy tehetséget mutatott a zene iránt, melyet nagyszülei igyekeztek kifejteni. 1850-ben a Nemzeti Színházban a Próféta című operában az egyik fiú szerepében énekelt. A Nemzeti Zenedében nyerte alapképzését (1847-1851), majd Bécsben, az ottani konzervatóriumban fejezte be tanulmányait Fischoff és Sechter tanárok vezetése alatt (1863-64).[2] A zene elméletén és a zongorán kívül majd minden hangszeren alapos képzettséget szerzett, ami későbbi karnagyi és kompozitori pályáján nagy előnyére vált. E mellett tanulmányozta az éneket és a hangszerelést; ugyanekkor elsajátította a francia és olasz nyelvet.
Bécsben La Grua, a nagy hírű énekművésznő mellett ismétlő, kísérő és szereptanító volt. Az Akademia der Tonkunst által négyes szólamú karra kiírt pályázatnál 22 pályázó közül ő nyerte a pályadíjat; mint szép hangú énekes három évig az udvari kápolna énekkarában mint magánénekes működött, és az operaháznál is szerepelt. 1858 augusztusában a kolozsvári opera karnagyi állására szerződtették, ahol 1866 májusig működött; 1860-ban a Bukarestben nagy sikerrel működött magyar operának volt az igazgatója. Kolozsvárról 1866-ban Aradra ment, ahol a színház karnagyi és művezetői állását töltötte be 1871-ig; azután karnagy volt Pécsett, 1872 májusáig. 1872 májusában Budapestre költözött, és 1874 októberéig volt karnagy; 1873-ban a Nemzeti Színház színitanodájának ének- és operakiművelési tanára lett; itt 1881-ig működött. 1874-ben, Richter János távoztával a budapesti zeneműkedvelők egylete karnagyának választotta, és a klasszikus zeneművek mellett egymásután mutatta be a modern és a magyar zeneirodalom legjobb alkotásait. Bizet és Massenet zenekari műveivel szintén ő ismertette meg először a fővárosi közönséget. Keresett énektanár volt, még Koburg herceg neje, a belga király leánya is őt választotta tanárul.
1881-ben a Nemzeti Színház rendezője lett, majd 1884-ben, a Magyar Királyi Opera megnyitása után abban a főrendező lett, ahol 1888 októberig működött. A hugenották, a Carmen, a Lucrezia Borgia operák rendezését többen mintaelőadásoknak tartották. 1889 őszén Nikolics Sándorral alapította a magyar zeneiskolát, melynek élén mint alelnök, igazgató és énektanár nemzeti szellemben működött. Nikolics Sándor halála után (1895) a magyar zeneegyesület közgyűlése őt választotta elnökének és a magyar zeneiskola igazgatójának. 1895. februártól kezdve mint a magyar zene sajátságait előadó tanár, az országos magyar királyi zeneakadémián működött, a magyar királyi pedagógiumban pedig 1894 szeptembertől az éneket és a zenetörténetet tanította. 1895. augusztus 18-án (Nikisch Artúr távozása után) az Operaház igazgatójának nevezte ki a kormány. 1875-től 1879-ig Budapesten mint énektanár működött a felső leányiskolában, 1894–95-ben pedig az állami pedagógiumban. Zenei kíséretes felolvasásokat tartott a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, a néprajzi társaság gyűlésein 1892. március 27-én és 1894. május 20-án a Thököly Imre és I. Rákóczi Ferenc korabeli és a közvetlen utána következő időből való dalokról, nótákról, egyházi énekekről és táncokról. A Magyar Történelmi Társulat ülésein 1895. március 31-én, 1896. március 25-én és december 20-án a régi magyar katona-, tábori és hazai dalokról adott elő.
Káldy Gyula 1893-ban megcáfolta azt a legendát is, hogy a Lehel kürtjét csak Lehel tudta megszólítani, mert hatalmas riadót fújt el rajta.