Rövid leírás
Gárdonyi Géza 1897-től haláláig, 1922-ig élt Egerben. Költözésének egyik fontos oka volt, hogy megfelelő alkotói közeget, nyugalmat találjon elmélyült munkájához. Egerbe érkezésekor a következő gondolatokat fogalmazta meg:
„Valamikor réges-régen sokat küszködtem, nyomorogtam ebben a városban. Aztán elkerülve innen sorsom jobbra fordult, s hogy pénzhez jutottam, elhatároztam, hogy eljövök ide – magyarán mondva – jóllakni. Elégtételt venni a szenvedéseimért. Ekkor történt egy délutáni sétám alkalmával, hogy amint felfelé jöttem az úton, egy öreg anyókát pillantottam meg, akit azután meg is örökítettem fényképező masinámmal. Ez az anyóka talán Sors néne lehetett, mutatta meg számomra a kis házikót s a napsütéses őszi délutánon a fülembe súgta: lásd, ezzel foglak kiengesztelni, ez lesz a te jövendőbeli otthonod, ahol megszületik majd lelkedben sok tarka mese, amit ezer éve gyűjtöttem.”
Gárdonyi otthonra lelt Egerben, számos regény, novella, vers, mese, publicisztika született a barátságos sánci házban. 25 termékeny évet kapott a sorstól, és ennek a gyümölcse lett az egyik leghíresebb, legolvasottabb magyar regény, az Egri csillagok. A hazaszeretet regénye még az író életében 4 kiadást élt meg, s azóta milliós példányszámban adták ki. 24 nyelvre fordították le: az angol, orosz és német mellett többek között kínai, török és vietnámi nyelven is olvasható az 1552-es híres ostromról szóló regény.
Gárdonyi Gézát 1922. október 30-án hajnalban érte a halál egri otthonában. Holttestét még aznap este 6 órakor átvitték a Líceum dísztermébe. Az Egri Népújság így írt a tragédiáról: „Ismét gyászol a nemzet. Legnagyobb íróját, szellemi kincsének egyik legnagyobb letéteményesét, kultúrájának egyik legbőségesebb forrását veszítette el. Gárdonyi Géza meghalt!”
1922. október 31-én délelőtt a Líceum dísztermében ravatalozták föl, ennek okán több ezren látogatták meg az épületet. A városi tanács értekezletet tartott, hogy kiválasszák az író végső nyughelyét. Dr. Torday Ányos indítványozta, hogy a várban kapjon díszsírhelyet. A Bebek-bástyát választották. Városszerte megjelentek a gyászkeretes plakátok, amelyek a temetésre invitáltak mindenkit.
Táviratot küldött Horthy Miklós kormányzó, Bethlen István miniszterelnök, Dr. Kupcsay Felicián miniszteri tanácsos. Részvétet nyilvánított még Mehmed Djelal bey főkonzul, a török nemzet képviseletében, valamint Eger városának címezve Klebersberg Kunó gróf kultuszminiszter is. Dr. Szmrecsányi Lajos érsek személyesen jelent meg a gyászszertartáson.
Gárdonyi egyszerű temetést szeretett volna, azt kívánta, hogy családi körben és csendben, gyászoló tömeg nélkül temessék el. „Íróasztalom legyen a síremlékem. Az az íróasztalom, ahol gondolataim testet öltöttek. Ahol a lelkem és szívem minden érzése átömlött tollam vonásaiba.” Ennek a kérésnek azonban nem engedett az a megbecsülés, amely személyét és életművét övezte. Nemcsak a család, a barátok, hanem Eger városa és az egész nemzet halottjának tekintette.
1922. november 1-jén szerdán, tíz óra után pár perccel vitték le a koporsót az Eszterházy térre. A temetésre hatalmas tömeg, körülbelül 15.000 ember gyűlt össze. Aki tehette, részt vett a szertartáson, hogy lerója tiszteletét a nagynevű író előtt. Az egyszerű, hétköznapi emberek mellett sok híres-neves személy jelent meg, hogy végső búcsút vegyen a nemzet halottjától. A szertartást az egri érsek vezette és koszorúzás zárta le. A menet ezt követően az Eszterházy térről indult. Beethoven gyászindulóját játszották, s a város összes harangja hirdette a nemzet gyászát. A tömeg a Káptalan utcán sétált tovább, s az út két oldalán díszsorfalat álltak az egriek. Gárdonyi utolsó útja a Bebek-bástyára vezetett. A búcsúbeszédeket többek között Trak Géza, Eger polgármestere valamint Kosztolányi Dezső mondták, s ezt követően eltemették az Egri csillagok íróját. Eger hős várvédői után az ő földi maradványai is a várban leltek örök nyughelyet.
Agárd-pusztán született 1863-ban. A sárospataki kollégiumban (1874–1876) és a pesti Kálvin téri református gimnáziumban (1876–1878) folytatott tanulmányok után 1878-ban beiratkozott az egri érseki tanítóképzőbe. Tizennyolc éves korában már első tanítói állását töltötte be Karádon. Tanítóként dolgozott még Devecserben, Sárváron és Dabronyban. 1885. október 28-án kötött házasságot Csányi Molnár Máriával. Négy gyermekük született, de házasságuk 1907-ben válással végződött. A tanítói hivatást 1885-ben hagyta el, újságíróként dolgozott Győrben (Hazánk, Győri Hírlap), Szegeden (Szegedi Híradó, Szegedi Napló), Aradon (Arad és Vidéke) majd Pesten (Magyar Hírlap). Ebben az időben vette föl a Gárdonyi nevet.
Gárdonyi Egerbe költözésének egyik fontos oka volt, hogy megfelelő alkotói közeget találjon elmélyült munkájához. Új utakat keresett, gondosan formálta írói arculatát, kereste önálló hangját. A csendes, nyugodt környezet, a sok gondolkodás, elmélkedés, a fáradhatatlan olvasás, folyamatos önművelés hozták létre azt az írói magatartást, ami Gárdonyi műveinek is részévé vált. Élete fontos eleme volt a vallásosság, a „szeretet filozófiája”, melyet maga keresett és épített föl.
Az Egri csillagok, a Láthatatlan ember és az Isten rabjai című történelmi regényeivel nagy sikert aratott. Kisregényei közül néhány történelmi témájú (A kékszemű Dávidkáné), de foglalkoztatta őt az egyszerű városi és falusi emberek élete is (Az öreg tekintetes, Aggy Isten Biri!, Ki-ki a párjával). Ars poétikáját az Ida regényében fogalmazta meg. Novellái először Győrben jelentek meg 1888-ban Száz novella címmel, a Figurákhoz Mikszáth Kálmán írt előszót 1890-ben. Legismertebb elbeszéléskötete Az én falum és a Hosszúhajú veszedelem.
A bor című színdarabja több mint száz előadást élt meg a Nemzeti Színházban.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, majd 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémiának is. 1922-ben halt meg Egerben. Sírja az egri várban zarándokhellyé vált.