Nemzeti Sírhely


Vajda János

Rövid leírás

Vajda János

Tanulmányait megszakítva vándorszínésznek állt (1845–1846), majd Alcsúton, egy gazdatiszt gyakornoka (József főherceg mintauradalmában, 1846–1847), Pesten az Országos Magyar Gazdaegylet tisztviselője (1847–1848). Részt vett a forradalmi eseményekben (1848. márc. 15-én, majd tagja volt a bécsi forradalmi ifjúság üdvözlésére küldött delegációnak). A szabadságharc kitörésekor önkéntes nemzetőr (a 24. honvéd zászlóaljban 1848 ősze–1849. máj.), utóbb a pesti ún. térparancsnokságon hadnagyként szolgált (1849. máj.–aug.; Borosjenőnél tette le a fegyvert, 1849. aug. 22-én).

A bukás után közlegényként besorozták az osztrák 18. gyalogezredbe (Stájerországban és Itáliában katonáskodott: 1850. febr. 1.–júl. 25.). Kiskunhalason és Budán a földbecslő hivatal napidíjasa (1850–1853). Pesten telepedett le, ahol csak irodalmi munkásságából élt (1853–1863). A Magyar Sajtó színikritikusa (1855–1862) és felelős szerkesztője (1863), a Nővilág c. szépirodalmi lap alapító szerkesztője (1857–1863), a Csatár c. politikai néplap szerkesztője (1861–1862). Hosszabb betegsége miatt visszavonult az irodalmi tevékenységtől. A Kisfaludy Társaság tagja (r.: 1870).

A bécsi kancelláriai hivatal tisztviselője (1864–1866), élesen elítélte a kiegyezést ezért a politikai és az irodalmi Deák-párt is mellőzte. A Kossuth-párti Magyar Ujság (1867), A Nép Zászlója c. lap (1868), a Vasárnapi Ujság és melléklapja, a Politikai Ujdonságok munkatársa (1870-től), élete utolsó éveiben a Jelenkor c. lap főmunkatársa (1896–1897). A Petőfi-féle polgári radikalizmus híve, ám nyelve, formai megoldásai élesen eltértek a nemzeti romantika kifejezésmódjaitól. Költészete a felfokozott érzéki vágy lírája, amely az egészen heves szenvedélyességig merészkedett, különös álmokat, látomásokat festett. Korai, a szimbolizmussal rokon, formabontó képei miatt Ady előfutárának tartják. Szerelmi költészete, a Ginához (= Kratochwil Georgina) írt versei a magyar líra csúcsteljesítményei (Gina emléke, 1856; Húsz év múlva, 1876; Harminc év után, 1892). Legismertebb verse, a Húsz év múlva miatt Ady és követői a Montblanc-embernek nevezte.