Nemzeti Sírhelyek

Örmény-magyar nemesi családból származik. Tehetségét látva fivére terelte a komolyzenei pályára. Testvére: Prof. Dr. Kocsár László Tibor, kutatóorvos. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, a Debreceni Konzervatóriumban Szabó Emil zongoratanítványa volt. Zeneszerzés tanulmányait 1954 és 1959 között Budapesten végezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Farkas Ferenc irányításával.

Az 1960-as évek elején megnősült, felesége Herboly Ildikó karvezető-zenetanár, a Kodály-módszer jelentős képviselője volt. 1963-ban pár hónapig a Zeneműkiadó szerkesztője volt, majd még ugyanebben az évben a Madách Színház zenei vezetője és karmestere lett. 1972-ig dolgozott a színházban, ezt követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában zeneszerzést tanított. Oktató munkája mellett 1974-től a Magyar Rádió népzenei rovatának vezetője, majd 1983-tól 1995-ig a Zenei Főosztály helyettes vezetője volt.

Kocsár Miklós életműve szorosan kötődik a költészethez, így fontos szerepet töltenek be a vokális művek, kórusművek, dalok, kantáták, oratóriumok, amelyeket többnyire magyar költők verseire írt (Weöres Sándor, Juhász Gyula, Nagy László, Csanádi Imre, Kányádi Sándor stb.), de komponált kantátákat, misét, oratóriumot, zenekari darabokat, versenyműveket, hangszeres szólódarabokat és dalokat is. Zeneszerzői munkássága a kamarazenéből és elsősorban a fúvós zenéből indult ki. Már fiatalon megfigyelhető műveiben a tonális zenétől való bizonyos fokú elszakadás és ezzel együtt a szigorú formai arányokhoz való ragaszkodás. Kompozícióira a gondos kidolgozottság, a mívesség jellemző.