Nemzeti sírkert

Abafi Lajos (Aigner Lajos)

Tevékenység: irodalomtörténész, könyvkiadó, zoológus

Sírkert: Fiumei úti temető, Budapest

Parcella, Szakasz, Sor, Sír: 17/2, N/A, 12,  4

Védett: 2004

­

További adatok

Született:1840. febr. 11. Nagyjécsa, Torontál vármegye

Elhunyt:1909. jún. 19. Budapest

Rövid leírás

Sokoldalú munkássága során kezdetben régészettel, magyar mitológiával, magyar költészettel foglalkozott, ill. magyar költők (köztük Petőfi Sándor) műveit fordította le német nyelvre. Néprajzi szervezőmunkát is végzett, biztatására kezdte el néprajzi gyűjtését Haraszti Gyula (1858–1921) és Kálmány Lajos (1852–1919). Aktív tagja volt a magyarországi szabadkőműves mozgalomnak, a mozgalom iratainak rendezése során egyúttal feldolgozta és elsőként közzétette a szabadkőművesség magyarországi történetét. Élete vége felé anyagilag tönkrement, az MNM Természetrajzi Osztályán helyezkedett el, és entomológiai írásokkal jelentkezett. Lepideptorológiai művei (A lepkészet története Magyarországon, 1898; Magyarország lepkéi…, 1907) a szakterület első és mindmáig legteljesebb feldolgozásai. Különösen értékesek a lepkék életmódjával kapcsolatos megállapításai; megpróbálkozott a lepkék magyar elnevezésével is, jórészt az ő elnevezéseire épül a mai lepke-nevezéktan.

Bővebben:

http://nevpont.hu/view.php?id=23

(A portré kép forrása: www.wikipedia.hu)

 

­
­

Halálhír/Nekrológ

 … Abafi Lajos olyan pályán működött és úgy indult, hogy köztiszteletben álló uzsorás is válhatott volna belőle. Uzsoratárgynak a szegény bukottak után legjobb médium Magyarországon a magyar író. És ha okos, milyen nagyszerűen élhetett volna. Vérsejtekből hizlalt könyvekkel, elmetébolyig csavart erőlködésekkel, emberi agyvelők nyúzásával milyen szép házakat építhetett volna hazai stílben. Minden lehetősége megvolt a pénzszerzésre, a meggazdagodásra és a polgári tekintélyesedésre, mert aranylánc függött a mellén, mikor könyvesboltját Pesten megnyitotta és nagy pénzeket… fektetett boltjába, hogy a magyar kultúrát naggyá tegye.

Írónak közepes volt, aki közlött, adatozott, hézagot pótolt, ahogy mások tették, akik jó összeköttetéseikkel, aztán egy kellő időben alkalmazott nekilendüléssel oda úsztak be, ahová akartak. Abafi másként cselekedett, s ezért méltó rá, hogy minden haladó szellemű ember, akinek becsületével és szívével összenőtt ennek az országnak jövendő sorsa, ha most hall róla először is, tisztességben őrizze emlékét.

Kutatónak, aki jelenségek jelképei mögé akar kerülni… példára való típusul legszebben jelentkezik két olyan, egymástól tehetségben, származásban és működési körben különböző alak, mint Grünwald Béla és Abafi Lajos.

… Mint erdőben bolyongó vándor tévelyeg mind a kettő a maga országútján és egyik sem talál oda, ahova jutni akar, mert a liberális eszmekörben élő nemes megakad annál a holtpontnál, ahol a nemzeti gondolatkört agitációs eszközökkel szolgáló polgár erőlködése csődöt mond. Egyiknek a számára sincsen meg az a talaj – ami ma már, úgy ahogy megvan – hogy a programjuk az egyiké tudatos, a másiké ösztönszerű, gyökeret verhessen. És félreértik mind a kettőt, s mikor később érteni vélik, akkor a progresszív irány vallói szellemileg exhumálják Grünwald Bélát s nem tudják elkönyvelni Abafit; a konzervatívok pedig idegen érzésűnek és hazafiatlannak ítélik Grünwaldot. Végül Abafit elismerésből, miután irodalmi vállalatai vagyonát mind felemésztették, a bogártani osztályban szerényke irodalmi stallumhoz juttattak.

(Bányai Elemlér nekrológa, Pesti Napló, 1909. jún. 23.)

Emlékezet

 

 

­
­