Nemzeti emlékhelyek - Nemzeti Örökség Intézete

http://nori.gov.hu/content/media/www/mediastore/0/851/2002/600x600/convert.jpg
Budapest
Rákoskeresztúri Újköztemető 298., 300. és 301. parcella
Az 1945 utáni magyar történelem „temetői emlékhelye”, ahol az 1945 és 1956 utáni törvénytelenperekben hamis vádak alapján elítélt és kivégzett politikusok, katonák, közéleti személyiségek, munkások, diákok és parasztok földi maradványai nyugszanak. A gyászpark a nemzeti összetartozás és a kommunista elnyomás elleni tiltakozások szimbolikus tere. 1990 előtt a fennálló hatalommal szembeni, 1956 emlékét idéző néma tüntetések helyszíne. Napjainkban az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepségek egyik legfontosabb színtere.

A Rákoskeresztúri Új köztemető Magyarország második világháború utáni történelmének egyik legfontosabb szimbolikus tere, a nemzeti emlékezet és gyász színhelye, az 1956-os forradalom és szabadságharc mementója. A valójában nem Rákoskeresztúron, hanem Kőbányán található sírkertet 1886-ban nyitották meg, ez az ország legnagyobb területű, mintegy 207 hektáros temetője, amelyben 301 parcella található. Számsorban utolsó parcellája a leghíresebb, amely a mellette fekvő 298-as és 300-as parcellával együtt alkotja a bonyolult jelentéstartalmakat hordozó nemzeti emlékhelyet, összefoglaló nevén a Nemzeti Gyászparkot.

A 298-as parcellát 1944-ben kezdték használni, ide temették a sírhelyet megfizetni nem tudó szegényeket. A második világháborút követően kezdődött meg a börtönben elhunytak és a kivégzettek ide temetése, azonban 1952-ig a közsegélyes temetkezés is folytatódott. A 298-as parcella összetétele rendkívül vegyes képet mutat. A közsegélyes eltemetetteken kívül nyugszanak itt népbírósági perekben halálra ítélt háborús főbűnösök (jeltelen sírjaik azonosíthatatlanok, elképzelhető, hogy Szálasi Ferencet is ide temették), valamint koncepciós pereket követően kivégzett nem kommunisták és kommunisták is. Az utóbbiakat sújtó perek áldozatainak egy részét még az ötvenes években rehabilitálták és exhumálták, földi maradványaik a Farkasréti temetőbe kerültek, helyükre pedig néhány évvel később kivégzett ötvenhatos szabadságharcosokat temettek.

A kádári vezetés mindent megtett azért, hogy a forradalom után kivégzettek sírhelyeit ne lehessen azonosítani. Három évtizedes hallgatást követően a temető 301-es parcellája a nyolcvanas évtized végére már fogalommá vált. Az itt nyugvók első névsorát a nyolcvanas években Rainer M. János állította össze. A listát 1987-ben a legismertebb szamizdat folyóiratban, a Beszélőben publikálta Fényes Elek álnéven. A történész vállalkozásának nehézségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy amikor az MSZMP vezetése 1988 tavaszán titokban döntött Nagy Imre és társai sírjainak azonosításáról, a feladatot végrehajtó Belügyminisztérium munkatársai komoly nehézségekbe ütköztek. Mivel a titkosított temetési dokumentációt valószínűleg a hatvanas években eltüntették, hosszas nyomozómunkára és az egyik családtag térképére volt szükség ahhoz, hogy megtalálják a sírhelyeket.

A 301-es parcellát sokan próbálták meg úgy bemutatni, mintha abban kizárólag ötvenhatosok lennének eltemetve. Így szerették volna ugyanis megkülönböztetni a kollektív emlékezetben kultikussá és emblematikussá vált parcellát a mellette lévő, problémásnak tekintett 298-astól. A két parcella története azonban szorosan egybeforrott, hiszen miután 1952-ben a 298-as megtelt, a 301-esbe temették a Budapesten kivégzett embereket és a fővárosi börtönökben, valamint a kistarcsai internálótáborban meghaltakat egyaránt. A zömmel politikai elítéltek között köztörvényes bűnözők is akadnak, bár fontos megjegyezni, hogy sok politikai elítéltet köztörvényes bűncselekmény elkövetésének vádjával fogtak perbe. A legnagyobb számban azonban kétségtelenül az 1956-ot követő megtorlás áldozatai nyugszanak a 301-es parcellában.

A 301-es parcella első tizenkét sora már az 1956-os forradalom előtt betelt, a többi helyre kerültek a megtorlás áldozatai, köztük a szabadságharc olyan ikonikus alakjai, mint a Corvin közi és a Tűzoltó utcai fegyveres felkelők legendás parancsnokai, Iván Kovács László és Angyal István. Ide temették Nagy Imre miniszterelnököt, valamint titkárát, Gimes Miklóst és a forradalom katonai vezetőjét, Maléter Pált is. Nagy Imre holttestét először a Kisfogház udvarán, a kivégzés körülmények között nyugvó szabadságharcosokat (köztük két közismert ötvenhatost, a Szabad Nép székházában működő fegyveres csoport vezetőjét, Dudás Józsefet és a Széna téri felkelők parancsnokát, Szabó Józsefet, vagyis „Szabó bácsit”) 2014. január 20-án a 300-as parcellába helyezte át.

A három parcella a rendszerváltás idején vált az emlékezetpolitikai küzdelmek színterévé. A 300-as parcellát a politikai változások közepette, 1989-ben vették használatba. A június 16-án a Hősök terén felravatalozott újratemetettek közül négyen kaptak itt díszsírhelyet: a már említett, korábban a 301-es parcellában nyugvó Gimes helyén temették el 1958-ban, majd 1961-ben titokban, álnéven földelték el a 301-es parcella 23. sorába. A parcella kollektív emlékezetben betöltött szerepét tovább bonyolítja, hogy 1959–60-ban egykori csendőröket is kivégeztek 1945 előtti tetteik miatt, köztük a kommunista hőskultusz fontos alakját, Ságvári Endrét lelövő Kristóf Lászlót is. Az ötvenes években elhunytak sírhelyei közül több mint kétszáz más parcellákban található, míg az ötvenhatos szerepük miatt kivégzettek közül tizenöt embert a 233-as és a 235-ös parcellában temettek el. A Szabadságharcosok Közalapítvány kezdeményezésére a Nemzeti Örökség Intézete a 233-as parcellában méltatlan és Maléter, valamint a börtönben tisztázatlan körülmények között elhunyt Losonczy Géza és az elkülönített perben halálra ítélt Szilágyi József. A későbbiekben nem csak más parcellákból, hanem más temetőkből is helyeztek át ide 1956-hoz kötődő embereket, így került a 300-as parcellába az emigrációban elhunyt karizmatikus szociáldemokrata vezető, a forradalom alatt miniszterséget vállaló Kéthly Anna is. Itt látható a Jovánovics György alkotta elemi erejű emlékmű, amelynek alapkövét Nagy Imre újratemetésének napján tették le, de amelyet – komoly viták után – csak három év múlva avattak fel.

A Jovánovics által „Halálműnek” nevezett metafizikai emelkedettségű alkotás koncepciója – a pályázati kiírásnak megfelelően – a Tűzoltó utcai felkelők legendás parancsnokának, Angyal Istvánnak a búcsúmondatán alapszik:„Egy nagy rusztikus kő legyen a csőcselék emléke.” A teljes egészében a művész által tervezett 5300 m²-es területen megépült emlékmű két fő részből áll, amelyeket a 45 méteres Bánat Út köt össze. A Nyitott Sír közepén egy 1956 milliméter magas fekete hasáb áll, amit Jovánovics egy húsz évvel ezelőtti interjúban a következőképpen értelmez: „A halál, a halott ember, a halott, legyőzött ország, vagy a halott forradalom mint elvont fogalom van megjelenítve egy geometrikus testben, tisztán a fekete színnel és az évszámot misztifikáló, felmagasztosító megoldással.” A Nyitott Sírtól a Bánat Út vezeti az emlékezőt a monumentális rusztikus kövekből megépített Nekropoliszhoz, amelyről a művész így nyilatkozik: „Tehát ha a Nekropoliszig elmegyünk, többé-kevésbé végigjárjuk azt az utat, amelyet a halottakkal végigjárattak holtukban. Ez az a fájdalmas út, amely a temetőből – a Nyitott Sírtól – újra a temetőbe visz: a tiszta temetésig. Mert rendeztek ezeknek az embereknek, negyven évvel a haláluk után, egy új, igazi temetést. Ez történik meg a Nekropoliszon. Kezdődik ezekkel a durva kövekkel, melyek egyszerre jelentik a börtönt, a templomot, a ravatalozóhelyet, a halotti várost. Fölötte lebeg, a semmiben, valami irreális, könnyű túlvilágban, sok-sok tonnából egy fehér szarkofág. Ez a Hősök terén épült ravatal megörökítése.”

A 301-es parcellában látható 301 darab egyedi faragású fejfa 1989-ben került helyére. A fejfákat az 1956 emlékezetének felélesztésében élenjáró INCONNU művészcsoport tagjai készítették és helyezték el. A radikális ellenzéki művészek már 1988 tavaszán készítettek egy Pro Patria-fejfát, amelyet június 16-án akartak felállítani a 301-es parcellában, de a rendőrség elkobozta tőlük. A később visszakapott fejfát az INCONNU 1988. november 4-én, a szabadságharc bukásának évfordulóján állította fel. Az pártállam szétesését mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a következő év tavaszán mindenféle engedély nélkül helyezték el a ma is ugyanabban a rendben álló fejfákat, amelyeket teherautón vittek a temetőbe, miközben javában folyt az állami ünnepséghez szükséges tereprendezés.

A 298-as parcella helyzete rendeződött legkésőbb. A Politikai Elítéltek Közössége 1992-ben, nem sokkal a 300-as parcella Jovánovics-féle emlékművének felavatása előtt helyezett a sírokra fejfákat, így vizuális megjelenésében a 298-as és a 301-es parcella hasonlóvá vált. Bár korábban többen felhívták a figyelmet a problémára, a 298-as parcellában felállított névsoros emléktábla körül csak 2007 ben robbant ki nagy vita, miután egyértelművé vált, hogy a tábla háborús bűnösöket is „vértanúként” említ. Szakértők ezt követően megvizsgálták a 298-as és a 301-es parcella emléktábláit, és megállapították, hogy mindkettőn szerepelnek háborús bűnösök és köztörvényes elítéltek. Az érintett személyek nevei már nincsenek rajta a 2009-ben felállított új táblákon, sírjaikról pedig eltávolították a nemzeti jelképeket is. 2014. június 16-ra, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulójára megújult a Nemzeti Gyászpark, egységes és méltó környezetet teremtve az emlékezésnek.

A Rákoskeresztúri Új köztemető három parcellája ellentmondásosságával együtt, a kialakításában meghatározó politikai szándékok különbözősége ellenére is betölti a nemzeti gyász terének szerepét.

 

 

A közhiedelemmel ellentétben nem a 301-es, hanem a 300-as parcellában található Jovánovics György alkotása, az 1992-ben felavatott központi mártíremlékmű vagy „thanatoplasztika”, amely korszakos jelentőségű a modern magyarországi funerális művészetben. Az emlékmű, amelyre még 1989-ben írták ki a pályázatot, komplex szemléletű és nagyon sokrétű alkotás. Három, egyenként is gazdag szimbolikával rendelkező részből áll: a nyitott sírból, a szentélyépületből és a szomszédos parcellában nyugvó Angyal István végrendelete nyomán híressé vált „rusztikus kőből”.

Nemcsak a három parcella történetének feltárása, hanem már a temető releváns megnevezése sem könnyű. A szakirodalomban általában Rákoskeresztúri temetőként szerepel, ami nyilvánvalóan pontatlan, mivel a temető Kőbányán található („Kőbányai” temetőként azonban néhány régi, kuriózumként kezelendő újságcikk kivételével sehol sem nevezik). A másik gyakori elnevezése Új köztemető (a temetkezési intézet szóhasználatában „Újköztemető”), ami igencsak félrevezető, mivel Budapest legrégebbi folyamatosan működő temetőjéről van szó: 1886-ban nyitották meg, kora alapján tehát „patinásabb” a Farkasréti vagy az Óbudai temetőnél is. Elég azonban röviden körülnézni a temetőben ahhoz, hogy megállapíthassuk: egy sírkertnek nem a kora határozza meg a státusát. Az alábbiakban a Rákoskeresztúri temető elnevezést használjuk.

Magyarország legnagyobb területű, körülbelül 207 hektáros temetőjéről önálló kötet még soha nem jelent meg. Utolsó parcellájáról, a 301-esről számos közlemény napvilágot látott már, hiszen itt található az 1956 után Budapesten kivégzett szabadságharcosok többségének sírja. A szomszédos és vele szerves egységet alkotó 298-as parcella már jóval ismeretlenebb terület. A 300-as parcella különbözik a másik kettőtől, mivel 1989-ben jött létre, korábban egyáltalán nem használták börtönparcellaként. A három parcella 2012-ben lett nemzeti emlékhely a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítása nyomán.

1944-től 1952-ig

A 298-as

 A három parcella közül az elsőt, a 298-as parcellát 1944-ben kezdték használni szegények közsegélyes (a temetői dokumentációban: „gratis”) eltemetésére, valamint kórházakból származó emberi maradványok elföldelésére. A Rákoskeresztúri temető számos más parcellájához hasonlóan tehát „koldustemetőnek” szánták, és máig érvényes betemetése ebben a formában kezdődött. A kivégzettek és börtönben meghaltak ide temetése 1945-ben indult meg a parcella másik oldalán (a temetőfalnál), de a közsegélyes temetkezés is folytatódott. A két rész 1952 elején ért össze, ekkor telt be a parcella. A terület nagyobb része a közsegélyes eltemetetteké (24 sorból 16, bár vannak átfedések).

1992-ben, a parcella rendezésekor az egész területen egyforma, kisméretű fejfák kerültek a sírokra, azt a hamis látszatot keltve, hogy a teljes terület börtönparcellaként működött. A parcella rendezésének fő támogatójaként az akkori kisgazdapárt, valamint egy poszthungarista szervezet jelölhető meg. Az 1992-es avatás kevéssel a 300-as parcella emlékművének felavatása előtt történt, a rivalizálás nyilvánvaló jeleként, hiszen a Jovánovics-féle emlékmű létrehozásának támogatói az akkor ellenzékben lévő liberálisok voltak.

A 298-as parcella fejfáinak jelentős része emlékjelnek tekinthető, amelyek közé valós sírok is keverednek. A főkönyvi adatok alapján a politikai kivégzettek sírhelyei többnyire azonosíthatók (bár a temetői dokumentáció egy része hiányzik, így adathiányok is vannak elsősorban 1945-ből, valamint 1950-ből, 1951-ből és 1952-ből). A parcella rendezésekor a 24. sor jelöletlen maradt, máig is az. Mivel 1945-ben itt kezdődött el a népbírósági perekben kivégzettek eltemetése, okkal feltételezhető, hogy itt vannak az elsőként kivégzett háborús bűnösök sírjai. Tény, hogy Szálasi Ferencnek még a neve sem szerepel a korabeli temetői dokumentumokban, a nyilas miniszterek pedig nagyrészt névvel, de helyadat nélkül vannak bejegyezve. A parcellával kapcsolatos legismertebb szóbeszéd szerint egy Lukács Ferenc nevű keretlegény sírja valójában Szálasié lenne, de ez nem igaz, a síron szereplő név valós személyt takar. A háborús főbűnösök nagy többségének pontos sírhelye jeltelen és a rendelkezésre álló források alapján nem is azonosítható.

A parcella a kommunista hatalomátvételt kísérő koncepciós perek áldozatainak sírjai miatt került be a nemzeti emlékhelyek közé. Itt temették el például 1948-ban Csornoky Viktor kisgazdapárti politikust (Tildy Zoltán vejét), Szabó Kornélt, a Nitrokémia vezérigazgatóját, valamint Hadváry Pál ezredest; 1950-ben Roediger-Schluga Miklós hajózási szakembert; 1951-ben Kozma István altábornagyot és Melocco János újságírót; vlamint a törvénytelen perek számos további áldozatát 1952-ig. Szintén itt volt az 1951-ben kivégzett Vezér Ferenc pálos szerzetes eredeti sírhelye.

Kivégzett kommunistákat is temettek ide 1949-ben és 1950-ben (Marschall László és Villányi András rendőr ezredeseket, valamint Szebenyi Endre belügyi államtitkárt), akiket rehabilitálásuk után, még az ötvenes években exhumáltak innen, és a Farkasréti temetőben kaptak új sírhelyet. Cinikus módon a helyükre 1956 végén és 1957-ben kivégzett szabadságharcosokat temettek, nevezetesen Gyöngyösi Miklóst (Villányi helyére), Minczér Józsefet (Szebenyi helyére) és Pálházi Ferencet (Marschall helyére). Rajtuk kívül még két '56-os, Gönczi Ferenc és Preisz Zoltán sírja is a 298-as parcellában van. (A kivégzett kommunisták többsége – például a Rajk-per áldozatai – a rehabilitálása előtt sem volt itt eltemetve.)

 

1952-től 1961-ig

A 301-es

 A nemzeti emlékhellyé nyilvánított három parcella közül a Rákoskeresztúri temető számsor szerint legutolsó parcellája, a 301-es vált igazán fogalommá. 1952 elejétől, a 298-as parcella beteltétől működött a fővárosban kivégzettek és budapesti börtönökben, valamint a kistarcsai internálótáborban meghaltak temetési helyeként. A legnagyobb csoportot az 1956-os forradalomban való részvétel miatt kivégzettek sírjai alkotják, emiatt az '56-tal foglalkozók egy része régóta bizonygatja, hogy a 301-es parcellában kizárólag '56-osok (és legfeljebb még az egyidejűleg kivégzett köztörvényesek) nyugszanak, valamint hogy a 298-s parcella kialakulása teljesen különálló folyamat volt, és a két parcella semmiféle kapcsolatban nem áll egymással. Mindez sajnálatos prekoncepció, amely egy megelőlegezett álláspont szerint próbálja „átalakítani” a vizsgálat tárgyát képező parcellákat.

Valójában a temetői dokumentáció alapján tényként állítható, hogy az '56-os kivégzettek eltemetése a 13. sorban kezdődött, valamint hogy a 301-es parcellát 1952-ben kezdték használni, és az első 12 sor már a forradalom előtt betelt, nagyrészt politikai elítéltek, kisebb részben köztörvényesek eltemetésével. Itt temették el például 1953-ban Háry László ezredest, Legeza János vezérőrnagyot, Pógyor István református ifjúsági vezetőt vagy Somogyváry Gyula írót. 1954-ben ide temették Károlyi Bernát ferences szerzetest, majd 1955-ben Zsedényi Béla jogtudóst, az Ideiglenes Nemzetgyűlés egykori elnökét. Itt volt eredetileg Czettler Jenő agrárközgazdász, gazdaságpolitikus sírja is, akit Tápióságra temettek át.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy a 301-es parcella elsősorban ötvenhatos emlékhelyként lett emblematikus. A parcellában éveken át zajlott a kivégzettek és börtönben meghaltak sírjainak feltárása, majd az eredetileg brutálisan méltatlan körülmények között elhelyezett földi maradványok ünnepélyes újratemetése. Az események csúcspontja, egyben a korabeli politikai fordulat jelképe Nagy Imre és társai gyászszertartása volt 1989. június 16-án a Hősök terén. Ennek az eseménynek a megszervezésében és lebonyolításában a következő évtizedek számos politikusa és közéleti szereplője részt vett. Az '56-osok többsége nem szorosabb értelemben vett újratemetésben, hanem visszatemetésben részesült: az új, méltó sírhelyek kialakítása ugyanazon a helyen valósult meg, ahol addig a jeltelen sírok voltak. A feltárás és visszatemetés ebben a parcellában a korábbi, 1956 előtti sírok esetében is lezajlott (a 298-asban nem). A 301-es parcella esete egyedülálló: a temetőn belüli térbeli rangsor tekintetében az utolsó helyről az elsőre került. A sírok és a földi maradványok hiteles azonosításán számos szakember munkálkodott, akik közül mindenekelőtt Susa Éva igazságügyi antropológus említendő.

A 301-es parcella rendezése, mai képének kialakítása évekkel megelőzte a 298-asét. A parcellában 301 darab egyedi fejfa található, amelyeket 1988–89-ben az Inconnu Művészcsoport tagjai készítettek és állítottak fel, Koczogh András szobrász közreműködésével. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kivégzett résztvevői közül több százan nyugszanak itt, köztük Angyal István, Brusznyai Árpád, Iván Kovács László, Mansfeld Péter, Mecséri János, Pálinkás Antal, Rémiás Pál, Szirmai Ottó és Tóth Ilona, valamint a 23. sorban Nagy Imre miniszterelnök, akit a család kérésére 1989-ben nem a 300-as parcella újonnan kialakított díszsírhelyei egyikében temettek újra, hanem az eredeti helyen. Az 1958-as kivégzettek többsége egyébként a 16–18. sorban van eltemetve, Nagy Imre teste azonban 1961-ig a kivégzés helyszínén, a börtönudvaron volt elföldelve, akkor hozták át – titokban és álnéven – a 301-es parcella éppen használatban lévő, 23. sorába. Akkoriban már egyre több olyan kivégzettet is ide temettek, akiknek nem volt közük az 1956-os forradalomhoz, így alakult ki az a sajnálatos helyzet, hogy ma több köztörvényes bűnelkövetőnek is Nagy Imre nyugvóhelye közelében van a sírja. Eredetileg Gimes Miklós és Maléter Pál sírja is a 301-es parcella 23. sorában volt, de őket 1989-ben a 300-as parcellában temették újra.

1959–60-ban a hatalom számos volt csendőrt is kivégeztetett, nagyrészt tizenöt-húsz évvel korábbi ügyek miatt, de egyúttal annak „bizonyítékaként”, hogy az 1956-os események az 1945 előtti rendszerhez kapcsolódnak. A kivégzett volt csendőrök közül mintegy harmincan szintén a 301-es parcellában vannak eltemetve, a 21. sortól a 23. sorig, köztük például a Ságvári Endre 1944-es lelövése miatt 1959-ben kivégzett Kristóf László.

A 301-es parcellát ma sem ismerjük egészében, teljes névsorának összeállítása a további kutatások legfontosabb feladata. A legtöbb „fehér folt” az első 12 sorban van. A parcella mindegyik sora 40 sírhelyből áll; a 2. és a 12. sorban eddig csak három nevet sikerült azonosítani, a 10. sorban csak kettőt (a többi sor esetében jobb az arány). Az ötvenes évek első felében kivégzett vagy börtönben meghalt politikai elítéltek egy része ma is ismeretlen helyen nyugszik, így okkal feltételezhető, hogy itt keresendő a sírjuk.

Mind a 298-as, mind a 301-es parcellára érvényes, hogy a sírhelyek egy részéhez a jelenleg rendelkezésre álló források alapján nem lehet neveket rendelni. Hangsúlyozni kell azonban azt is, hogy sem a népbírósági, sem a koncepciós perek időszakában, és 1956 után sem temettek minden kivégzettet és börtönhalottat ezekbe a parcellákba. A Rákoskeresztúri temető más részei is börtöntemetőként funkcionáltak, ezt a hatalmas, részben elhanyagolt terület lehetővé is tette. 1945-től 1956-ig több mint kétszáz személy sírja azonosítható máshol, többségében a 143-as, a 205-ös, a 206-os, a 220-as, a 221-es, a 222-es és a 294-es parcellában. Az 1956-os szabadságharcot követő kivégzések során mintegy tizenöt temetés történt a 233-as és a 235-ös parcellában.

A 298-as és a 301-es parcellában megoldásra várnak azok az esetek is, ahol a rendelkezésre álló dokumentumok szerint egy helyszámhoz több név tartozik. A közsegélyes temetéseknél és a kivégzéseknél ez bizonyos mértékig szokás volt, így az egy sírhelyhez rendelhető két-három név még hitelesnek fogadható el. Ha egy sírhelyhez háromnál több név tartozik, akkor már hibára kell gyanakodni.

 

Az első „ötvenhatos” újratemetés

A Rákoskeresztúri temető 233-as és 235-ös parcellájában legalább tizenöt kivégzettet temettek el 1957-ben, köztük az 1956-os szabadságharc olyan jelentős alakjait, mint Dudás József vagy Szabó János. 1989 óta több exhumálás és áthelyezés történt, elsősorban a 300-as parcellába, ahová innen került Balázs Ferenc, Batonai László és István, Varga József és Zöld Ádám sírja. A jelenlegi tervek szerint az összes még itt nyugvó kivégzett át fog kerülni ugyanoda, amennyiben sikerül egyértelműen azonosítani a sírjukat, ami nem lesz egyszerű az elhanyagolt, bozótos, a 301-es parcella 1989 előtti állapotát idéző területen.

Az első exhumálás még 1977-ben (!) Bóna Zsigmond áthelyezése volt a 233-as parcella 17. sorából. Ez tekinthető az első olyan újratemetésnek, amely 1956 után kivégzett szabadságharcost érintett, és pozitív változást jelentett a sír elhelyezkedése szempontjából. Nyilvánvaló, hogy csak azért kerülhetett rá sor, mert Bóna Zsigmondot eredetileg nem a 301-es parcellában temették el. Földi maradványai a Rákoskeresztúri temetőből előbb a Farkasréti temető egyik kolumbáriumába kerültek, majd 1985-ben Jászberénybe, a Fehértói temetőbe, ahol sírja 2011 óta védelem alatt áll.

 

1989-től napjainkig: „a 300-as”

 A nemzeti emlékhely területi egységébe tartozó harmadik parcellát, a 300-as számút 1989-ben vették használatba. A június 16-án újratemetettek közül négyen kaptak itt új díszsírhelyet: Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József. Később az újratemetések folytatódtak: a 233-as, a 235-ös és 301-es parcellából, valamint más temetőkből is kerültek ide sírok.

Ide helyezték át a Rákoskeresztúri temető egyik kolumbáriumából Tánczos Gábor, a Farkasréti temetőből pedig Fazekas György hamvait. 1990-ben itt temették újra Kéthly Annát, és ide került a győri színház kivégzett főrendezőjének, Földes Gábornak a sírja is. A 301-es parcellával ellentétben itt nem visszatemetések, hanem valóban újratemetések történtek, az 1989 előtt elhunytak sírjai tehát mind másodlagos helyen vannak. A nemzeti emlékhelyen belül csak a 300-as parcellában vannak adományozott díszsírhelyek.

A 300-as parcella 1990-től napjainkig folyamatosan helyet ad elsődleges temetéseknek is, itt nyugszik például Hegedűs B. András és Király Béla. Felállítottak itt több jelképes sírkövet is, egyfajta '56-os panteon vagy „arcképcsarnok” létrehozásának nyilvánvaló szándékával. A koncepció tisztázatlanságát jelzi azonban, hogy az 1956-os forradalom számos meghatározó, már elhunyt és máshol eltemetett alakjának nincs itteni emlékköve.

A fenti cikk Tóth Vilmos írásának szerkesztett változata, amely a Nemzeti Örökség Intézetének szakmai partnerségével jelent meg a Rubicon folyóirat 2013/11. számában.

________________________________________________________________________________

Jovánovics GyörgyAz  1956-os Mártírok Emlékműve a 301-es parcellában

 Az emlékmű egy szintézist célzó tervet követ, amely a teljes parcella 5300 m2-es felületére kiterjed. Egyfajta humanizált térről van szó, egy plasztikus közösségi térről, amely egyszerre tölti be a sírkert, az emlékmű és a síremlék funkcióját. Többnézetű, körüljárható, időben bontakozik ki a látogató előtt. Nem alkalmaz politikai, vallási, vagy ideológiai sablonokat, mellőzi az elavult, kiüresedett történelmi, allegorikus ábrázolást.  Szűkszavúan egy kiemelkedő sírkövön csupán az 1956 évszám szerepel.  Művészetileg a 20. század végének a mai emberhez szóló nyelvét használja. Tehát műfajilag tájműnek, témájában thanatoplasztikának, ártatlanul kivégzett emberek halálát gyászoló műnek nevezhető: halálmű.

Az emlékmű területére a hatalmas központi, kikövezett gyülekezési térre lépve érkezünk. Ennek közepén van a  NYITOTT SÍR, a szobrászatban eddig ismeretlen forma. Ez az emlékezések koszorúzási tere. A nyitott sírban elsüllyesztve áll az 1956 mm méretű fekete gránithasáb, így ez a szokatlan mű egyszerre jelképezi az 1956-os forradalom tragikus elbukását, és a jeltelen sírokba temetett mártírok exhumálását, mikor az végre lehetővé vált.

 A központi tértől jobbra nyugalmas, életet és növekedést jelképező geometrikus rendbe szervezett FÜVES PARCELLÁK vannak, ebben nyugszanak a talaj szintjére helyezett sírkőlapok alatt az 1989 után újratemetettek.

 A NYITOTT SÍR -tól a BÁNATÚT széles kőlapjai vezetnek a NEKROPOLIS -hoz, vagyis a HALOTTI VÁROS - hoz. Az öt nyers, hatalmas kőtömbön fehér világ lebeg, mely egyszerre jelenti az 1989-es exhumálás után megtisztított holtak világát, akiknek hamvai a nemzet által emelt fehér drapériás  SZARKOFÁGBAN  nyerik el kései jóvátételként végső nyugalmukat, illetve itt jelzi a hívő lelkek számára a szarkofág mögött magasodó OSZLOP a túlvilágba vezető utat.

 Az 1957-ben kivégzett hős, Angyal István búcsúlevelében írta: „Nagy, rusztikus kő legyen a névtelen csőcselék emléke…” A nekropolisz kőtömbjei között börtönfolyosóra emlékeztető keskeny út vezet át, ezen jutunk el a végrendeletben említett nyers, megmunkálatlan rusztikus 40 tonnás kőtömbhöz, melybe középütt mindössze kis nyílás van befaragva. Ez a HALÁL KAPUJA, amelybe az emlékezők az évfordulókon virágokat, mécseseket helyeznek el.

 

Cím: 1108 Budapest, Kozma u. 8-10.

Telefonszám: 1/433-7300, 1/433-7368

Temetővezető: Görgényi Attila

Honlap: www.btirt.hu

Nyitva tartás:

     - Január: 7:30-17:00

     - Február: 7:30-17:00

     - Március: 7:00-17:30

     - Április: 7:00-19:00

     - Május: 7:00-20:00

     - Június: 7:00-20:00

     - Július: 7:00-20:00

     - Augusztus: 7:00-19:00

     - Szeptember: 7:00-18:00

     - Október:  7:00-17:00

     - November: 7:30-17:00

     - December: 7:30-17:00.

 

Rákoskeresztúri Új köztemetőben lévő megújult nemzeti emlékhely bemutatása madártávlatból, légi felvételekkel ITT megtekinthető.

 

Kapcsolódó képek