Nemzeti emlékhelyek - Nemzeti Örökség Intézete

http://nori.gov.hu/content/media/www/mediastore/0/739/3352/600x600/convert.jpg
Budapest
Hősök tere
Az Andrássy utat lezáró tér mai alakja a honfoglalás ezredik évfordulóján, 1896-ban kezdett formálódni. Ekkor adták át a Műcsarnokot, ekkor született törvény a Szépművészeti Múzeum és a Millenniumi emlékmű felépítéséről. 1929-re készült el a mű: ezer év legfontosabb uralkodóinak szoborgalériája és a hét honfoglaló vezér szoborcsoportja, előtte a magyar hősi halottak jelképes sírja. A tér a nemzet és az ország egész történelmét megidézi, nemcsak a háborúk áldozataira emlékeztet, hanem a békeidők alkotóira és alkotásaira, a magyar művelődés időtálló értékeire is. A Hősök tere és az Andrássy út a világörökség része.

A Hősök tere Budapest és talán az egész ország legimpozánsabb, szimbólumokkal telített köztere. A tér kialakításának története nem választható el a város és a városrész fejlődésének történetétől és a fejlődésről alkotott korabeli koncepcióktól sem. Az emlékműnek – más köztéri alkotásokkal együtt – a századforduló környéki városfejlesztési folyamatokban és a nemzeti tudat kialakításában kiemelkedő szerep jutott.

A 19. század utolsó évtizedeiben a közelgő millennium élénken foglalkoztatta a magyar közvéleményt. A honfoglalás nagyszabású megünneplésének ötlete már az 1860-as évek második felében fel- vetődött. Pest város tanácsa 1870-ben az elképzelést felterjesztette az országgyűlésnek, de a kérdés csak évek múltán került elő újra. Az 1892. évi II. törvény úgy rendelkezett, hogy az „1895. évben Buda- pesten általános országos nemzeti kiállitás tartatik”, Wekerle Sándor miniszterelnök 1893-ban pedig már nyíltan hangoztatta, hogy a ki- állítást egy millenniumi emlékmű felállításával kell összekapcsolni. Az országgyűlés végül az 1896. évi VIII. törvénycikkben rendelkezett az emlékmű felállításáról, a kész monumentum felavatására azonban még évtizedeket kellett várni.

A korszakban a felgyorsult urbanizáció és az egyesített Buda- pest modern metropolisszá válása radikális várostervezési meg- fontolásokkal is együtt járt. Ezek közé tartozott a reprezentációs célokat is szolgáló Nagykörút befejezése és az Andrássy út, korábbi nevén Sugárút kiépítése. A millenniumi emlékműhöz kapcsolódó elképzelések elsősorban az Andrássy út lezárásának problémáját kívánták orvosolni, nem pedig egy maihoz hasonló reprezentatív tér kialakítását tűzték ki célul. Az első elképzelésben ezt Andrássy Gyula félköríves kolonnád előtt álló lovas szobrával vélték meg- oldhatónak. A kívánt hatást az illetékes bizottság nem látta elérhetőnek, és noha a tervet készítő Schickedanz Albertet első díjjal jutalmazták, az ötlet végül nem valósult meg. A következő elképzelés már egyértelműen a millenniumi kiállításhoz kapcsolódott.

Schickedanz ezen tervén két, negyedkört formáló kolonnád szerepelt, középpontjában ugyancsak lovas szoborral, ez a terv azonban szintén nem valósult meg.

Az események 1894 januárjában gyorsultak fel, amikor Wekerle Sándor miniszterelnök több konkrétumot is tartalmazó pótelőterjesztést adott be az emlékműre vonatkozóan, a részletek megvitatására és kidolgozására pedig bizottság alakult. A hosszas előkészítő munkálatok ellenére pályázatot végül nem írtak ki, Wekerle személyesen kérte fel Schickedanz Albertet és Zala Györgyöt, a két művész korábbi sikeres együttműködésére hivatkozva. Schickedanz – részben korábbi elképzeléseire támaszkodva – 1894-re dolgozta ki tervét, amelyet néhány kisebb változtatás után a millenniumi bizottság is elfogadott, az építkezés pedig 1898-ban elkezdődhetett. Az építészeti részek átadására már 1905-ben sor került, a szobrok azonban lassabb ütemben készültek, a „Nagy Háború” pedig még tovább lassította a folyamatot. A magyar nemzetépítés 19. század végi korszakában ráadásul nagy tétje volt egy olyan emlékmű kialakításának, amely a nemzeti panteon szerepét is betöltötte. Zalára így különösen nagy feladat várt. Ennek meg- felelően heves viták zajlottak arról, hogy a magyar történelem mely alakjai nyerjenek bronzba öntve bebocsátást a millenniumi „panteonba”. Az 1897-ben jóváhagyott tervek a következő személyeket említik a két részre osztott kolonnádsor szoboralakjaiként: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás, Szapolyai János, I. Ferdinánd,

III. Károly, II. Lipót, Mária Terézia és Ferenc József. Később, egyetlen nem királyként, Hunyadi János került a tervezetbe a nemzeti múlt szempontjából nem túl dicsőnek ítélt Szapolyai helyére. Az emlék- mű 1905-ös átadásakor csupán öt szobor állt készen. A szobrásza- ti megbízás eredetileg csak Zala Györgynek szólt, ő végül további művészek (Füredi Richárd, Holló Barnabás, Köllő Miklós, Kiss György, Margó Ede, Senyei Károly, Telcs Ede, Ifj. Vastagh György) bevonásával készítette el a királyszobrokat.

A Tanácsköztársaság idején a Habsburg-uralkodók szobrait eltávolították az emlékműről, majd az 1919. május 1-jén tartott felvonuláskor az egész kompozíciót vörös drapériába burkolták. A Horthy-korszakban az uralkodók szobrait, köztük a Tanácsköz- társaság alatt megrongált Ferenc József alakját helyreállították. Szobrát Zala György mintázta meg újra, a huszártábornoki egyen- ruha helyett azonban ekkor már koronázási palástban ábrázolta az uralkodót.

A kész emlékművet csak 1929. május 26-án, mintegy harminc évvel az építkezés megkezdése után avatták fel. A térhez kapcsoló- dó első nagy eseményre az 1930-as Szent Imre év keretében került sor. Ugyanezen év szeptemberében a Horthy-korszak legjelentősebb, halálos áldozatokkal járó tüntetése is érintette a teret, mint a rendszer által is fontosnak tartott szimbólumot, amely 1932-benkapta a Hősök tere nevet. A döntő változás a tér életében 1938-ban következett be. Ekkor a Budapesten megtartott Eucharisztikus Világ- kongresszus alkalmából fákkal díszített parkjellegét megszüntették és térköveket kapott. Ezzel a tér katonai díszszemlék, politikai nagy- gyűlések, állami megemlékezések megtartására is alkalmassá vált, funkciója tehát alapvetően megváltozott. A nemzeti panteon és az ezeréves Magyarország reprezentációján túl a tér ily módon a tömeges mozgósítás és a propagandisztikus politikai események színhelyévé is válhatott. A második világháború harcaiban, Budapest szovjet ostroma során Mária Terézia és II. Lipót szobra megsemmisült. A háborút követően restaurálták Árpád és a vezérek szobrait, a Habsburg uralkodók helyére pedig a magyar függetlenségi- és szabadságharcok vezetőinek szobrai kerültek, amelyek közül néhányat – a sors iróniája folytán – éppen az egykori Habsburg uralkodó, Ferenc József ajándékozott a fővárosnak a századforduló éveiben. Az új szobor- park a kommunisták népi-függetlenségi történelemszemléletének jegyében a magyar történelmet és az osztályharcok folyamatát az egymásra következő nemzeti szabadságküzdelmek sorozataként mutatta be, így került a megmaradt királyalakok közé Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos szobra az 1950-es években. A háború után a népi demokrácia építésének szellemében helyreállított tér alkalmi installációival a május 1-jei felvonulások szín- helyeként demonstrálta a pártállam hatalmát a tömegek felé. Egy hónappal az 1956. november 4-i szovjet beavatkozás után, a korábban a párt által szimbolikusan kisajátított téren és az ismeretlen katona sírjánál zajlott le a szabadságharcra emlékező nők tüntetése. Fél évvel később, 1957. május 1-jén az új rendszer legitimációjának szempontjából kulcsfontosságú nagygyűlésen többszázezres tömeg előtt itt mondta el híres beszédét Kádár János. A demokratikus átmenet szimbolikus eseményének, Nagy Imre 1989. június 16-i újra- temetésének szintén a Hősök tere és közvetlen környezete adott helyet, az esemény pedig a békés rendszerváltás ikonikus mozzanataként került be a köztudatba.

 

Az európai hőskultusz 20. századi története szempontjából különösen fontos az ismeret- len katonának állított síremlékek megjelenése. Ezek az emlékművek valamennyi országban megjelentek a háború után, kialakításuk pedig eltérő gyakorlatokat mutat. Magyarországon az ismeretlen katona síremlékének funkcióját a téren található Hősök Emlékköve látja el. Nem tekinthető szoros értelemben vett sírnak, hiszen földi maradványokat nem rejt, létrejöttében mégis az első világháború halottainak emlékezete játszik kiemelkedő szerepet. Kialakításának gondolata már a háború idején megfogant, 1917 áprilisában törvényben is rendelkeztek az elesett katonák emlékének megörökítéséről, 1924-től pedig május utolsó vasárnapja hivatalosan is a Hősök Emlékünnepévé vált. Az emlékkő helyével kapcsolatosan több elképzelés is napvilágot látott. A sajtó a Millenniumi emlékmű közelében látta volna szívesen, az erre vonatkozó döntés pedig 1927-ben meg is született. Az emlékkövet Lechner Jenő készítette. Az Árpád fejedelem szobra előtti monolitot 1929 májusában avatták fel a Millenniumi emlékművel együtt Horthy Miklós jelenlétében, Bethlen István szónoklata kíséretében. Az emlékkő a második világháborúban – az emlékmű más részeihez hasonlóan – megsérült. Az ötvenes években a helyreállítás során – részben ideológiai okokból is – eltávolították a térről. A Gebhardt Béla által készített új emlékkő 1956 tavaszán került a helyére.

Kapcsolódó képek