Keresés

Összesen 83 találat
Múzeumok Éjszakája a Fiumei Úti Sírkertben és a Kegyeleti Múzeumban
A világ egyik legnagyobb gyászhintójának bemutatása, egy a temetőkhöz és az emlékezés tárgyiasult formáihoz kapcsolódó kortárs képzőművészeti kiállítás, tematikus séták és egy fényfestéssel kísért esti koncert várja a látogatókat 2017. június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján a Fiumei Úti Sírkertben.
Gimnáziumi növendékek védett sírokat gondoztak a Nemzeti Örökség Intézetével
A Bajor Gizi Színészmúzeum, mint fogadóintézet a Nemzeti Örökség Intézetének szakmai segítségével diákokat kalauzolt a Farkasréti temetőben. Az iskolai közösségi szolgálat jegyében középiskolások híres színészek védett sírjait felkeresték, és rendben tették a sírokat és azok környezetét 2016. június 12-én, vasárnap délelőtt.
Több mint ezer gyereket fogad a héten a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely
A fiatalok az ország különböző pontjairól érkeznek, hogy rendhagyó történelemórákon vehessenek részt a nemzeti ünnephez kapcsolódva.
A Nemzeti Örökség Intézetének sajtóközleménye Hermann Ottó sírjának ügyében
Dr. Kovács László miskolci önkormányzati képviselő a Felsőhámori köztemetőben nyugvó Herman Ottó és Vásárhelyi István védett síremlékén jogszabálysértően sírhelyátépítést hajtott végre. Mindkét sír védett, és a nemzeti sírkert része.
Az aradi vértanúkra emlékeznek a nemzeti gyásznapon
1848-1849 a magyar nemzet öntudatra ébredésének felejthetetlen időszaka volt - mondta a honvédelmi miniszter kedden, az aradi vértanúk emléknapján Budapesten. A Fiumei úti temetőben, a Batthyány-mauzóleumnál tartott megemlékezésen koszorút helyezett el többek között Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke.
Újabb temetői fejlesztéseket valósít meg a Nemzeti Örökség Intézete
Újabb fejlesztéseket és felújításokat valósít meg a Fiumei Úti Sírkertben és a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőben a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).
Magyar nemzeti panteonok és panteontervek a 18–19. században
A Nemzeti Örökség Intézete tudományos osztályának munkatársa, Nagy Ágoston írása a magyar nemzeti panteonokról. Az építészeti alkotásokban megnyilvánuló nemzeti panteonalapítási kísérleteket általában a francia forradalom időszakáig szokás visszavezetni. Az ún. panteonizáció és a nemzeti panteonok megszületése azonban ennél jóval összetettebb jelenség, különösen igaz ez a 19. század végi, mindenekelőtt a millenniumi ünnepségek körül született magyar panteontervezetek esetében.
Nemzeti emlékhelyen megrongáltak több sírt
Öncélú vandalizmus, és felháborító sírrongálás történt Magyarország egyik nemzeti emlékhelyén, a Fiumei úti temetőben. Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke mélyen elítéli a múlt hét csütörtöki eseményeket, és a jövőben mindent elkövet, hogy ne történjen meg hasonló eset. Mint ismert, 2015. július 1-jétől a NÖRI veszi át a temető vagyonkezelését.
A nemzeti emlékhelyek látogatása bekerül a nemzeti alaptantervbe
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a XII. Országos Kegyelet és Emlékezet Konferenciát, amelyet idén először a Nemzeti Örökség Intézete szervezett 2013. november 15-én, Budapesten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A rendezvényt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg.
Pestiskoporsó is kinyílik a Múzeumok Éjszakáján
2016-ban június 25-én, szombaton rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját, az egyik legizgalmasabb országos nyáresti programot. A rendezvényen kultúrtörténeti sétákkal, előadásokkal, koncertekkel, drámajátékkal és "életre kelt" tárgyakkal a Fiumei úti sírkert és a temetőben található Kegyeleti Múzeum is részt vesz.
Oldal tetejére­