Keresés

Összesen 184 találat
Elkészült az Emlékhelyek Napja önálló honlapja, és a promóciós szpot
A május 14-i, hagyományteremtő szándékkal megrendezendő Emlékhelyek Napjának kommunikációja több felületen zajlik. A közösségi média mellett az egyik legfontosabb a nap honlapja, a www.emlekhelyeknapja.hu.
A Nemzeti Összetartozás Napján emlékeztek és emlékeztettek
A fővárosi Magyarság Házában tartottak megemlékezést 2014. június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, amelyen beszédet mondott Semjén Zsolt a nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter.
Együttműködési megállapodást írt alá az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Nemzeti Örökség Intézete.
A két intézmény közötti megállapodás értelmében az egyetem hallgatói a szakmai gyakorlatukat már a Nemzeti Örökség Intézeténél is elvégezhetik. A két intézet tudományos együttműködése továbbá lehetőséget biztosít az egyetem oktatói és hallgatói számára, hogy a jövőben részt vehessenek a NÖRI által kezdeményezett tudományos kutatói tevékenységben, illetve hogy esetenként a NÖRI kiadványaiban publikáljanak.
Meghívó a Trefort-kert történelmi emlékhelyet jelölő sztélé avató ünnepségére
A Nemzeti Örökség Intézete 2017.02. 06-án 11 órakor történelmi emlékhellyé avatja a Trefort-kertet.
A Nemzeti Örökség Intézetének műhelykonferenciája
Tisztelt Érdeklődők! A Nemzeti Örökség Intézete ígéretéhez híven közzéteszi a szeptember 5.-i konferencia előadásait.
Történelmi emlékhelyet jelölő sztélé avatóünnepség Széphalmon
A Nemzeti Örökség Intézete és a Petőfi Irodalmi Múzeum – A Magyar Nyelv Múzeuma közösen avatja fel a Kazinczy-emlékcsarnok történelmi emlékhelyet jelölő sztéléjét szeptember 8-án 12.00 órakor.
Történelmi emlékhelyet jelző sztélét avattak Széphalmon
Jelenleg 49 történelmi emlékhely található az országban, amelyek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján kormányrendelet ismerte el. Ezek egységes megjelöléséről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodott. A felállított sztélék - amelyek Zsigmond Attila tervei alapján készülnek - nem csupán könnyen felismerhetővé tették az emlékhelyeket, de tömören azok jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket.
Történelmi emlékhelyet jelző sztélét avattak Széphalmon
Jelenleg 49 történelmi emlékhely található az országban, amelyek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján kormányrendelet ismerte el. Ezek egységes megjelöléséről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodott. A felállított sztélék - amelyek Zsigmond Attila tervei alapján készülnek - nem csupán könnyen felismerhetővé tették az emlékhelyeket, de tömören azok jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket.
Meghívó - Egri vár nemzeti emlékhely felavatás
A Nemzeti Örökség Intézete, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dobó István Vármúzeum tisztelettel meghívja Önt az Egri Vár Napja keretében megrendezésre kerülő Egri Vár – Nemzeti Emlékhely felavatására.
Átadták a megújult nemzeti emlékhelyet
Megújult a nemzeti emlékhely a Rákoskeresztúri Új köztemetőben, a 250 millió forintos felújítás mintegy két hektáros területet érintett. Radnainé Dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke a csütörtöki sajtóbejáráson elmondta: a felújítás a 298-as, a 300-as és a 301-es parcellát érintette, valamint a kiszolgálórészként funkcionáló 297-es parcellát, ahová 301 nyírfát ültettek.
Oldal tetejére­